Létezik egy világ, ahol a természetfeletti természetes...

Kedves Útkereső! Köszöntelek az én szakrális budoáromban. Sokféle névvel illeték már e helyet és sokan megfordultak már itt. Minden változik, egy valami azonban örök. Amikor alkotok, kint hagyom a testem. Ez felébredett lelkek otthona és találkozóhelye. Ezért arra kérlek, hogy te is vegyél le magadról mindent, amire idebent nem lesz szükséged. Aztán fáradj beljebb és érezd otthon magad. Tölts magadnak egy csésze teát és helyezkedj el kényelmesen. Keresgélj, lapozgass az írások között. Lassan elnyom az álom. Engedd. Mert amikor felébredsz, mindent másképp látsz majd. Isten hozott nálam.

2014. január 16., csütörtök

Tiszta forrás; a hiteles tudásszerzés módja

A ma embere sem kutat mást, mint elődei. S bár a világ megváltozott körülöttünk, ma is ugyanazokra a kérdésekre keressük a választ. A polinéz szent ember, vagy kahuna[1], aki közvetít ember és Isten között. De egy kahuna, sohasem nevezheti annak magát. Nevét a közösségtől, felhatalmazását pedig Istentől kapja. A tudást, melyet maga is mesterétől hallott, féltve őrzi, és csupán a kiválasztottaknak, tanítványainak adja át. A tanítványoknak hosszú utat kell bejárni, és számos próbát kiállni, hogy bizonyítsák, érdemesek a tudásra. Amikor a tanítvány megérett rá, avatást kap, és a következő kérdéseket kell meg álaszolnia:
Ki vagyok én?
Mi vagyok én?
Hová tartok?
Honnan fogom tudni, ha odaértem?
Ez a hiteles tudásszerzés módja. Nincs ez másképp nálunk, Nyugaton sem. Egy jógaoktató óriási felelősséget vállal magára, szerepe összetett. Hitelessége saját életmódján, és szakmai felkészültségén keresztül mutatkozik meg. Az órák, foglalkozások hangulata, napi (lelki) gyakorlásából táplálkozik, és ami a legfontosabb, ő maga is tanítvány. A jóga egy szelíd, mégis hatékony erőmerítő rendszer, amely szinte bármilyen problémára kínál megoldást. Kitartó gyakorlás mellett, az oktató, az útkereső minden életterületén változást idézhet elő, ezért olyan fontos, hogy hitele száz százalékos legyen. Csak az a jógaoktató tud változást előidézi a gyakorlók életében, aki fel van hatalmazva arra. A képesítés, és felhatalmazás kulcsfontosságú, hiszen az oktató csak addig tud másokat segíteni az úton, ameddig maga is eljutott, ezért minden szempontból tanítványai előtt kell járnia. Amikor az emberben megfogalmazódik a lelki fejlődés igénye, nem mindegy kire bízza rá magát, és ma nagyon könnyű eltévedni, a kínálat pedig folyamatosan bővül. Naponta jelennek meg újabb és újabb guruk, akikről sajnos csak utóbb derül ki, nem a megfelelő irányba, és nem megfelelő eszközökkel terelte fejlődésünk. Praphupada így ír erről: „a lelki élet utáni vágy egy abszolút természetes vágy. Mivel lelkek vagyunk, nem lehetünk boldogok az anyagi atmoszférában. Ha kiveszünk egy halat a vízből, nem lehet boldog a szárazföldön. Éppen így mi sem lehetünk boldogok lelki tudat nélkül. Természetesen gurut keresni szép dolog, de ha olcsó gurut akar az ember, vagy azt akarja, hogy becsapják, akkor rengeteg csaló gurut fog találni. Mivel az emberek mindent nagyon olcsón akarnak, becsapják őket. Senki sem akar végezni semmilyen lemondást. Ha az ember csupán egyszerű műveltséget akar szerezni, rengeteg időt, munkát és gondolkodást kell rá áldozni. Hasonlóan, ha a lelki életet akarja valaki elfogadni, komolynak kell lennie. Hogy van az, hogy csupán néhány csodálatos mantra segítségével valaki hat hónap alatt Istenné válik? Miért akarnak az emberek ilyesmit? Ez azt jelenti, azt akarják, hogy becsapják őket. Tulajdonképpen egy guru nem lehet rossz, mert ha valaki rossz, akkor nem lehet guru.”[2] Mindenki választ magának gurut, csak manapság nem így hívjuk. A pszichológus, kineziológus, jógaoktató (stb.) és egyéb vallás független ezoterikus képzések képviselői mind guruk, akik akaratlanul is hatással vannak lelki fejlődésünkre. Ezért olyan fontos, hogy felismerjük, ki a hiteles, megbízható szakember és ki a csaló. Indiában az emberek a mai napig felkeresik megoldandó problémájukkal a falu bölcsét, hogy tanácsot kérjenek tőle. Sőt, nem ritka az sem, hogy modern, városi életmód mellett is, a családtagok elfogadnak egy lelki vezetőt családon belül, aki nélkül nem születik döntés. Védikus időkben ezt a szerepet a férj töltötte be. Felesége és gyermekei úgy szólították gurupati, ami azt jelenti mester, vezető.
És, hogy miért fontos ez nekem, hiszen én csak jógázom? :-) „A jóga spirituális; képző-; alkalmazott (gyógyító-) és előadó művészet is egyben.”[3] Ebben a megközelítésben, a hiteles jógaoktató tehát, egy modern guru. Olyan ember, akinek lelki ereje, és felhatalmazása alkalmassá teszi arra, hogy tanítványait fejlődésre ösztönözze, és a környezetében élők életében változást idézzen elő. Az ilyen szakembert nevezzük tiszta forrásnak. A vele való társulás pedig, a hiteles tudásszerzés biztos módja.





[1] A kahuna szó Hawaii-szigetekei gyógyítóra utal, akit Tahitin tohunának, Új-Zélandon pedig tohungának neveznek.
[2] Bhaktivedanta Szvámi Praphupada: Az önmegvalósítás tudománya Lelki tanítómester választása II.2.
[3] Medvegy Gergely: Ászana- és pránajáma oktatásmódszertan okt. segédanyag 5. oldal

A www.mezsgye.blogspot.com honlapon található tartalom (különösen, de nem kizárólagosan: cikkek, tanulmányok, egyéb írások, grafikák, szövegelemek, beleértve jelen szöveget is) a Szerzői jogról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a feltüntetett szerzők szerzői jogi oltalom alá eső alkotásai, amelyekkel kapcsolatos mindennemű hasznosítási jogokkal Csörgits Kinga rendelkezik. A Jogtulajdonos nem vállal felelősséget a honlap használatából eredő bármilyen közvetett vagy közvetlen kárért. A honlapon található bármilyen tippet, ötletet, elgondolást, javaslatot bárki csak a saját felelősségére használhatja.