Létezik egy világ, ahol a természetfeletti természetes...

Kedves Útkereső! Köszöntelek az én szakrális budoáromban. Sokféle névvel illeték már e helyet és sokan megfordultak már itt. Minden változik, egy valami azonban örök. Amikor alkotok, kint hagyom a testem. Ez felébredett lelkek otthona és találkozóhelye. Ezért arra kérlek, hogy te is vegyél le magadról mindent, amire idebent nem lesz szükséged. Aztán fáradj beljebb és érezd otthon magad. Tölts magadnak egy csésze teát és helyezkedj el kényelmesen. Keresgélj, lapozgass az írások között. Lassan elnyom az álom. Engedd. Mert amikor felébredsz, mindent másképp látsz majd. Isten hozott nálam.

2015. július 30., csütörtök

Korrektúra közben…
Amikor igazán átadom magam az írásnak, megszűnök létezni. A jó írás kiköveteli a lelkem egy darabját, üressé válok. Megsemmisülök. Amit papírra vetek, végérvényesen hozzám kapcsolódik. Felelősséggel tartozom érte. Nincs előle menekvés. A történet életre kel, és az életembe költözik. A rövidebb írások gyorsan elillanó élvezet nyújtanak. De egy könyv… az más. Kihordom, vajúdok, megszülöm. Az nem élvezet, hanem kényszer, kötelesség. Ami belülről jön. Muszáj megtennem, máskülönben felőröl. Az őrületbe kerget. Egyszerre gyűlölöm és szeretem. Ha írok, arra fel kell készülnöm. Mintha a szeretőmet várnám. Az oltáron gyertyát, füstölőt gyújtok. Ünneplőbe öltöztetem a lelkem, a testem pedig selyembe és csipkébe bújtatom. Írni csak buján, forrón lehet. El kell csábítsam, magamhoz kell énekeljem. Simogatom, becézgetem. Termékenyítek és termékenyülők. Én vagyok a szülő asszony és annak bábája egyszerre. Ez történik, amikor valami újat préselek ki magamból. Mert minden írás korszakalkotó. Egyedi és megismételhetetlen. Maga a csoda. Miközben tudom, hogy a csoda valójában bennem van, és ott is marad. Azt leírni sohasem fogom tudni. Nincs hozzá megfelelő eszközöm. A világ, amelybe megszülöm durva és torz. Amikor nehezen írok, megidézem segítőim. A segítségükért, ihletért fohászkodom. Útmutatást kérek. Egyik kedvenc útitársam egy Ady vers. Ma nehezen írok. Muszáj elolvasnom. Olvassuk együtt…

Ki látott engem?

Volt nálamnál már haragosabb Élet?
S haragudtam-e, vagy csak hitem tévedt?

Szívem vajon nem szent harang verője?
Vagyok csakugyan dühök keverője?

Kit mutatok s mit kutató szemeknek?
Nem csalom-e azokat, kik szeretnek?

Szeretem-e azokat, kiknek mondom?
Méltán gerjeszt haragot büszke gondom?

Ennen dühöm nem csak piros káprázat?
S azok forrók, kik közelemben fáznak?

Bolond tüzem alágyújt-e szíveknek?
Szeretnek-e, kik szerelmet lihegnek?

Csókos szám miért tör szitokba rögtön?
Nem tenyeremet rejti csak az öklöm?

Pótolnak-e életet élet-morzsák?
Érdemlem-e szánásnak csúnya sorsát?

Szabad-e engem hidegen megértni?
Szabad közönnyel előlem kitérni?

Gerjedt lelkemnek ki látta valóját?
Ki lát, szívem, sebes és örök jóság?

Istenülő vágyaimba ki látott?

Óh, vak szívű, hideg szemű barátok.

2015. július 23., csütörtök

A minap egy érdekes levelet kaptam. Beszélgetőpartnerem beleegyezésével megosztanám a vita keltette gondolataim. Számomra az írás szerelem. Elég beteges, morbid, szélsőséges és vad, de attól még szerelem. A kitett posztokkal nem kívánok népszerűbb lenni, sem lájkokat gyűjteni. Szóval senki ne gondolja, hogy miután közzétettem éppen aktuális agymenésem, a seggembe dugom az okos telefonom, és tövig rágom a szépen kifestett körmeim, hogy hány ember teccikelt. Nem. Elsősorban magamnak írok. Azért osztom meg veletek, mert nagyképű vagyok, és úgy gondolom, hogy értéket képviselek. Ami megnevettet, elgondolkodtat, átsegít. Ha népszerűségre vágynék, maradnék a lábvíz mélységnél, ami pont megfelelő hőmérsékletű az ominózus aranyér kiáztatásához. Felnőtt emberek vagyunk, legalábbis csináljunk már úgy. Mindenki el tudja dönteni, mire van szüksége. Az én esetemben megkönnyíti a döntést, hogy jöttömet messziről piros villogók és „gáz lesz” transzparensek jelzik. Szóval „átszállni lehet, de nem kötelező”.  Mert ugyebár, aki kuplerájba jár (ez itt a full tükrös átjáró csak tapasztalt úszóknak felirattal rész), az ne csodálkozzon ha (ez meg itt a finoman térdre ereszkedős hevesen szájba khmm rész) … Aztán. Sokat és sokszor írok férfi- női kapcsolatról. Teszem mindezt azért, mert úgy érzem, akaratlanul is igencsak mélyre hatoltam a témában szakmailag és a magánéletemben egyaránt. A mélység a hitelességen felül jelent egyszer egy mélypontot. Azt, hogy amiért útra keltem, amiben hiszek, és ami mellett kitartok az utolsó leheletemig, mindent kisöpört az életemből. Összetört, kivéreztetett, kicsontozott. És jelent egy minőségi mélységet is. Ezért halkan, kapcsos zárójelben jelezném, az írásaim nem kívánnak platformot biztosítani ad hoc jellegű randiknak sem. Na. Van elég bajunk ezzel a nyárral így is. Lassan az izgalom a tetőfokára hág. Csak úgy árad a jó... Aki teheti, javaslom evakuálja, de minimum vonja ki magát a forgalomból szeptemberig. Mi tartjuk a frontot. Semmi gáz. Majd fókuszálok. Berakok egy kis Marvin Gaye- t. Kezdjük mondjuk a Sexual healing című slágerrel. Abból még baj nem volt. Ezek valóban az utolsó méterek. Préselnek, tolnak, nyomnak. Megy a tesztelés minden szinten. Amolyan hamu alatt parázslik, már-már ég a tűz időszak ez. Minden történik, de semmi sem mozdul. Az év eddigi legtermékenyebb időszakát éljük. Brutálisan dolgoznak a feminin energiák. Ezt érezzük fizikai és mentális síkon egyaránt. Részemről kétszer álmodtam meg a terhességem egy hét leforgása alatt. Khmmmmm. Aki ismer, tisztában van vele  milyen jelentőséggel bír, amikor kiskinga  álmodik. Nos. Én már látom is lelki szemeim előtt a drogéria előtt kígyózó sorokat. Kondomot mindenkinek! Aktusonként minimum hármat javasolnék. Egyszerre. Lassan elfogynak a délibábok. Ami most megtermékenyül, magot vet, az már nagy valószínűség szerint marad. Addig még egy nagy levegő, és kis kitartás. Ha pedig végképp elfogy a szufla, ultima ratio jelleggel javasolnám a kibebaszottkurvaéletbe mantra hangos és ütemes kántálását. Aztán meglátjuk. Addig is láv és imádat drágáim.      

2015. július 19., vasárnap

Fekszem a homokban. Tenger áztatta csillámló aranypor. Hullámok nyaldossák a testem. Puhán, finoman érintenek. Kagylókkal játszom. Akár egy kislány. Kövekkel jeleket rajzolok. Ujjaimmal a homokba túrok. Szétmorzsolom. Az ember hamar hozzászokik, hogy nem értik meg. A különlegesség börtön. Elgondolkodom rajta, hogy minden író beteglelkű. Minden művész az. Nem furcsa? A világ legszebb műalkotásai az ember lelkének börtönéből, legsötétebb bugyraiból, titkos rejtekéből sarjadnak. Mi írók, kiírjuk magunkból, ami feszít, szorít odabent. Ez egyáltalán nem tehetség. Inkább kényszer. A kór burjánzása. Aki meggyógyul, nem ír többé. Akit végleg felfal, bekebelez, annak az ujjaiba költözik az erő. Azok már nem saját írások. Csupán tollbamondás. A lélek aljáról. Figyelem a napfény sugarait, ahogy a tenger felszínén incselkednek. Hányszor írtam már erről… Hazahív. A leggyönyörűbb tánc, amit valaha láttam. Egy, Isten semmihez sem hasonlítható ajándékai közül. Minden körbejár. Engedem, hogy a hullámok lassan behúzzák testem a vízbe. A tengernél nem érint lágyabban senki és semmi. Mert belülről simogat. Folyékony aranyban fürdök. A lelkem még ringatózik kicsit, majd finoman kicsusszan aranykalitkájából. Kiáradok, eggyé válok. A víztükör felszínén táncolok. Áldozok istenek és istennők előtt. Az én oltáram a tenger. Aztán felébredek. Kinyitom a szemem. Hogy tovább álmodjam, hogy élek. Mosolygok. Valaki meglátogatott éjszaka. Angyalok incselkedtek velem. Érintettek. Megemeltek.


2015. július 17., péntek

Ma reggel derült égből villámcsapás, felhívásra leszek figyelmes egy amolyan „ezoizé” bolt előtt. Vacillálok, hogy megálljak e, mert az olcsó, hát mondjuk ki gagyi füstölő „illata” már most kimoshatatlanul a ruhámba ívódott. Győz a kíváncsiság. Tekintetem végigfuttatom a közönségen. A kirakatban Mihály arkangyal mellett trónol egy gyógyító Buddha meg egy néger Jézus. Rendesen bámulnak. Kikerekedett szemekkel olvasom a hirdetést. Lehet rosszul látok… talán ki kéne vegyem a kontaktlencsém megőrzésre. Na még egyszer. Szóval „ingyenesen megmérem az életerőd energiaszintjét. Felmérem a csakráid állapotát. Gyere be öt percre, és tegyed rendbe az életed!” Paff. Fejlövés. Nem. Nem vagyok mizantróp. Csak nem emésztem a felszínes, gyors dolgokat. Hirtelen nem is tudom, miért verném agyon először. Azért, mert kóklerkémnek volt pofája  Buddha mellé ültetni a néger Jézust, vagy mert kurvára nem tud helyesen írni. Na jó. Gondolkodom, tehát vagyok alapon intézem tovább a teendőim. Félúton a homo sapiens és a homo religiosus állapot között. Túlélő felszerelésem ma, a pánt nélküli melltartóm és „egy kis minőségért könyörgöm” feliratú transzparensem. Eljátszom a gondolattal, hogy új blogot indítok. Mondjuk, az aranyerem állapotáról simán vezethetnék internetes naplót. Baszki. Az „ezoizé” élmény hatására kissé katatón állapotba süllyedve kortyolom a kávém. Elmélkedem, filozofálgatok. Ez csak egy kis bolt. Egy vacak hirdetés. De ugyanez a program fut minden szinten. Innen csak egy ugrás a sugár, és máris szakterületen motozok megint. Nők. Férfiak. Párkapcsolat. Hogy miként szűnnek meg a nők nőnek, a férfiak pedig férfinak lenni a tucatnyi felszínes kapcsolatban. Az ember igenis  keres valamit. Azt a minőséget, ami belőle való. Sokan indulnak útnak, hogy megtalálják. És hát ugye....valahogy szűrni kell. Jönnek kisebb nagyobb találkozások. És szex. Figyelem, ahogy az emberek odadobják magukat egymásnak. Ahogy használják egymást. Azt hiszem, ha tudnák, hogy pusztán érintéssel milyen mértékű információcsere megy végbe két ember között, kétszer is meggondolnák kivel bújnak ágyba. Az kurvaélet. Részemről kerülném a csomagmegőrző státuszt. De van itt valami nagyon érdekes. Hogy mit is keresünk a másik emberben… azt a viszonyítási pontot, ami mindennek végső tartalmat, értelmet ad. Persze itt most teljes értékű, felnőtt emberek igényeiről beszélgetünk. Energiavámpíroknak kint van a tábla, hogy nem vagyok bent. A magányos szabadság állapotából visszavágyunk a relatív szabadság állapotába. Mint amikor táncolok. Egymagam szabad és zabolátlan vagyok. Erős és tudatos maradok, hogy fenntartsam a lépéseim, a mozdulataim. Viszont, ha kapcsolódom… ha ráengedem magam egy másik emberre aki megtart, akkor a tökéletes szabadság állapotába kerülök. Pörgök, forgok, megőrülök, száguldok és felrobbanok. Megszűnik a tér. Mert ott a tudat, hogy van hova visszacsendesedni. A viszonyítási pont, amely kristálytisztán mutatja a szabadságom, és a szabad akaratom értékét. Ennyit erről. Hamarosan jelentkezem „óda az aranyeremhez” című alkotásommal. Láv és imádat drágáim.      





2015. július 11., szombat

Ülj le, tölts magadnak egy pohár bort. Érezd otthon magad. Mit szeretnél? Meghallgassalak, vagy én meséljek? Ahamm…sejtettem. Nos. Minden változik. A végletek hónapja ez. Mélységek és magasságok feszülnek egymásnak. Én részemről már Pussycat Dolls-t hallgatok. Hát ez van. Igaz a Szaturnusz retrográd abban a kibaszott skorpióban. Szóval bármi megtörténhet. Még az is, hogy egyszerre kapok állásajánlatot egy sztriptíz bárból és egy jógaközpontból. Sőt még az is, hogy sétálok a körúton. Mit sétálok, vonulok! Csak úgy. Jólesik. Odalép hozzám egy öltönyös úriember és élénken érdeklődni kezd. Köszönöm már reggeliztem. Már kávéztam is. Telefonszámom? Na, az nincs. Több okból sem. De maradjunk a jelenleg nincs vadászidény válasznál. Megfelel? Nem. Gondoltam. Ugyanitt regisztrációs hét sincs nyári egyetemre. Én el sem tudom képzelni micsoda nő vagyok. Na ha tudnád baszki. Oké lapozzunk. Már megint a telefonszámomnál tartunk. Nem. Pedig ő az a férfi, akire szükségem van. Mosolygok. Jó ez a július. Szeretjük. Ha csak sejtenéd, mi mindenre van szükségem, és mi mindent jósoltak nekem erre a hónapra, nem ácsorognál itt az biztos. Óóóó. Bármit megadna, de azért csak ne féltsem őt, van gyakorlata. A csapdát messziről kerüli. Édes nem? Mondom neki szívem már akkor csapdában voltál, amikor eldöntötted, hogy megszólítasz. Hurokban a fejed, mióta kinyitottam a számat. Pedig még csak beszélek vele. Szóval fordulj sarkon és szaladj. Na jó. Mikor nyitom meg újra a vadászidényt? Hát ez egy jó kérdés. Mostanában nem. Felszínes élvezetnek ott a mandulás Magnum meg a Pussycat Dolls. Ennyi. Kérsz még egy pohár bort? Imádom a finoman átnedvesedett parafa dugó hangját. Ahogy halkan pukkanva kicsusszan az üvegből. Emlékszem, már a parafának álcázott műanyagdugó látványától is felszisszentem. De ezek a csavaros kupakok! Felháborító! Szóval igyekszem kerülni őket. Hogy mi van a jógával? Mi lenne? Szerelem. Imádom. Ahogy a táncot, a miniszoknyát és a vörös körmeimet is. Így vagyok kerek, így vagyok hiteles. Elfojtásnak helye nincs. Ez mondjuk elég nehéz. Újraszervezi az ember életét az biztos. Hogy ez mit jelent? Nem vállalok szerepet többé álarcos bálban, családi játszmában, szerelmi több szögben, pofa vizitben és húzdmegereszdmeg játékban sem. Ezáltal a potenciális társadalmi érintkezések 80-85 százaléka ignorálva. Hát ez van. Hogy mit szeretnék? Mire vágyom? Hmm. Itt ülni veled, és élvezni a vörösbor ízét. A beszélgetés minden percét. A nyár érintését. Drágám. Nézz rám. Minden rendben. Megcsináltuk. Ezek már az utolsó méterek. 

2015. július 7., kedd

Illatok kavarognak bennem. Egymásnak feszülnek, összeolvadnak, majd külön utakon áradnak szét bennem. Fürdöm bennük. Legyen ez az illatok nyara. A balett óra illata. A szabadtánc illata. Az anyaság illata. A jóga illata. A meditáció illata. A vágy illata. A cigaretta illata. A kávé, a vörösbor illata. Az asztali ima illata. Az alkotás illata. A forró nyári napsütés illata. A múlt illata. A jelen illata. A jövő illata. A virágzó nőiségem illata. A férfi illata… Az elengedés, a várakozás újraszülte a lelkem. Kopognak. Gyere! Nyiss be, ronts rám! Ha eddig eljutottál, a legjobb helyen vagy, hogy változz, hogy tükörbe nézz. Megfogom a kezed, mert így akarod. Anyaszült meztelenre vetkőztetlek, azt mondom ugorj, és zuhanás közben engedj el mindent. Engedd el a félelmet, a fájdalmat, a haragot. Mindent, amit eddig elfojtottál élj meg szabadon. Mondd ki, üvöltsd bele a világba. Hagyd, hogy köréd fonjam magam, hunyd le a szemed. Érintelek, csókollak. Ahogy az anya a gyermekét. Nő a szeretőjét. Mester a tanítványát. Beléd lehelem minden tudásom. Tér vagyok. Befogadhatatlan, áthidalhatatlan végletek között vibráló. De neked megjelenek. Mert így akarom. Legyen köztünk híd. Beléd sétálok, hogy magadba ránts. Vibrálok mindenen túl mindenáron. Védelem alatt vagyok. Már nem kell a tömeg. Elég, ha te értesz. Érzékelsz. Isten szajhája vagyok, boszorkány, paradoxonok szimfóniája, angyalok és ördögök titkos légyottjainak fattya. Mozdulok. Lassan. Nyisd ki a szemed. Készen vagy. Érints meg. Kéjesen. Fohászkodva. Szívd magadba az erőt. Érezd az illatát. Engedd, hogy a hatalmába kerítsen. Amit érzel, Istentől való. Ajándék az erőseknek. Cserébe mindenért, amit te úgy hívsz élet. 

2015. július 4., szombat

A sokadik beszélgetés arról, mi a siker, a hitelesség nőként. Emlékszem, amikor szültem, megnyílt előttem egy újabb társadalmi kör, ami addig zárva volt. Bár nem nagyon értettem miért voltam eddig kirekesztve, és hová is fogadtak be pontosan. Mi van má? Nem kell ahhoz gyereket szüljek, hogy megvalósítsam önmagam. Úgy látszik ez gáz. Amikor egyedülálló anyaként folytattam, a legtöbb kör bezárult. Na ezt már nem is akartam megérteni. Szóval akkor vagyok nőként hiteles, ha párkapcsolatban élek? Kemény. A társfüggőség alapjai első kötet. Az van, hogy nincs szükségem másra ahhoz, hogy elfogadjam önmagam. És nincs szükségem másra ahhoz sem, hogy szeressem magam úgy, ahogy vagyok. Ellenben szükségem van arra, ami minőségi, kerek egész és teljes értékű. Ami nem csimpaszkodásra, hanem kapcsolódásra vágyik. Na bumm. A lelkem túlcsordul egy álomtól. Mindent kiszorít. Hangosan üvölt, sőt könyörög. Nem kell, ami széthord, szétkapkod. Ja igen…izé…legyek már közérthető, mert hát van itt még kedvenc. Csak akkor írjak, és fogalmazzak meg hiteles véleményt, ha makulátlan és vattacukor boldog vagyok? Na bazd meg. Mondjuk a vattacukor elgondolkodtat. Jaj…már megint ez a fránya orális fixáció. Szóval tegye már fel a kezét, aki két lábon járó deklaráció! Még a lábak oké. Nem mondom, én is szeretem a lábaim… A boldogság és a boldogtalanság között vékony mezsgye húzódik. És olybá tűnik, hogy ez az ösvény gyakran válik köddé, majd szakadékokon átívelve, végeláthatatlan mezőkön vezet keresztül, hogy végül az óceánba vesszen örökre. Szívás. Nincs különbség boldogság és boldogtalanság között. Ugyanaz az energia, amely egymásból táplálkozik. Csupán fókusz és hit kérdése. Hogy mire koncentrálok. Arra, ami van. Vagy arra, ami nincs. Ha megbírálok egy másik embert, vagy külvilágból érkező impulzust, az azt jelenti, hogy kívül helyezkedik a komfortzónámon, ezért ellenállást vált ki. Vagy szöges ellentétben áll azzal, amit képviselek, így tanítani hivatott, vagy tudat alatt kurvára vágyom rá, de valamiért elfojtom magamban. Ez esetben megélésre ösztönöz. Én mindig mondom, de hiába. Nincs soha, és nincs örökké. Képtelenek vagyunk szembenézni a halandósággal, a múlandósággal, a folytonos változással. Azzal, hogy nem tudjuk kőbe vésni az életünket és az értékrendünket. Nem tudunk élethelyzetekre nyomni egy pillanatálljt, mert akkor és ott az kurva jó volt nekünk. Fölösleges ellenállni, és fenntartani a komfortzóna időtlenségének illúzióját. Nem választ el bennünket egymástól más, mint a teljesítendő feladat. Ami mindennek értelmet ad. Mert az, hogy értelme legyen sokkal fontosabb annál, minthogy boldog vagyok e, vagy sem. Régen a tárcámban hordtam egy idézetet, ami így hangzott: „árnyék mögött fény ragyog, nagyobb mögött még nagyobb, amerre nézek, az vagyok.”


A www.mezsgye.blogspot.com honlapon található tartalom (különösen, de nem kizárólagosan: cikkek, tanulmányok, egyéb írások, grafikák, szövegelemek, beleértve jelen szöveget is) a Szerzői jogról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján a feltüntetett szerzők szerzői jogi oltalom alá eső alkotásai, amelyekkel kapcsolatos mindennemű hasznosítási jogokkal Csörgits Kinga rendelkezik. A Jogtulajdonos nem vállal felelősséget a honlap használatából eredő bármilyen közvetett vagy közvetlen kárért. A honlapon található bármilyen tippet, ötletet, elgondolást, javaslatot bárki csak a saját felelősségére használhatja.